I. rész

Anya.

Van, vagy volt anyukád, ez 100%.

Valamilyen viszonyban vagy, vagy voltál vele.

Az olvasók kb. 70%-a rosszban.

A maradék réteg a szerencsés.

Talán Te is épp anya vagy.

Elolvashatsz több száz könyvet, meghallgathatsz végtelen számú előadást, beszélgethetsz barátokkal, idegenekkel, a vége mindig ugyanaz: Neked csak ez az 1 anyád van. Nem általánosítható, nem sztereotipizálható, nem beskatulyázható, nincs hozzá kézikönyv, útmutató, használati utasítás.

Meg kell szülnötök egymást.

Egy anya, véleményem szerint, mindig kereszt.

Hogy nehéz vagy könnyű kereszt-e, ez mindenki tapasztalja.

Mikor megszülettél, még nem ismertétek egymást. Elkezdtetek összecsiszolódni.

Aztán ez valahol, valószínűleg, félrecsúszott.

Ha nem, akkor, mondom, szerencsés vagy.

De sajnos több keserű történetet ismerek, mind vidámat.

Vannak jó anyák és szar anyák.

Hogy a tiéd milyen, azt te ítéled meg, senki más. Hiába mondja majd neked mindenki, hogy ó, hát a te anyád mindent megtett, milyen hálátlan vagy, hogy Neked az nem volt jó. És hiába mondják, hogy a Te anyád ilyen meg olyan rossz volt, ha imádod.

Mert ő csak a Te anyukád, senki másé.

Csak Te ítélheted meg, senki más.

Téged nevelt fel, nem a szomszédot, vagy a barátaidat.

Ti veszekedtetek és csapkodtátok az ajtót, te lázadtál ellene, mikor kamasz voltál, hogy minderre hogyan reagált, mennyi melegséggel, haraggal, intelligenciával, közönnyel, azt csak Te tudod.

Ha anya vagy, természetesen nem akarok tanácsot adni, hiszen nem vagyok kompetens, nincs gyerekem.

De, ha anya vagy és aggódsz, hogy mit ronthatsz el és mit nem, csak annyit mondanék, hogy: Figyelj.

Tanulj meg Figyelni az összes érzékszerveddel. Tanuld meg érezni a gyereked minden rezdülését, rezgését, találd ki a gondolatait, legyen hozzá végtelen türelmed és végtelen időd.

Borulj le  a földre napjában ezerszer, hogy egy csoda részese lehetsz.

Szeresd a tényt, hogy Létezik.

Ne azért szeresd, mert ötöst hozott, elpakolt, szót fogadott, díjat nyert, lehet vele büszkélkedni.

Akkor szeresd a legjobban, mikor úgy beszél veled, mint egy darab szarral, mikor cigit találsz a táskájában, mikor kirúgják az iskolából, mikor részegen megy haza hajnalban.

Mert akkor van rá a legnagyobb szüksége és akkor is Ő a Te Csodád, a Te véred, egy misztikum, akit életre hívtál.

Legyél egy olyan meleg fotel, amibe meztelenül beleülhet és bármikor elmondhatja a gondolatait.

Szerintem ez a legfontosabb.

II. rész

"A maga módján."

Körülbelül 30 éves koromig rettenetesen szenvedtem az anyám szeretetlenségétől. Hogy hideg, merev, nem ölelget, nem puszilgat, életében nem mondta, hogy szeret, nincs benne kedvesség, humor, empátia, nem tudunk kommunikálni, csak konfrontálódni.

És ezt fűnek fának panaszoltam a családban, a baráti körömben, az iskolában és mindig az volt a válasz, hogy "szeret ő, csak A MAGA MÓDJÁN." És nekem ettől már gyerekkoromban és kidagadtak az erek a nyakamon és visítottam, hogy de nekem az nem kell! Úgy szeressen, ahogy nekem jó és ne úgy, ahogy neki!

Hiába ad az anyám nekem naponta egy csomag lila szalvétát (mert ő azt szereti például), ha én a citromsárga lepkéket imádom. Akkor azt fogom mondani neki, hogy anya, cseszd meg a szalvétádat, én ettől nem leszek boldog! De neki sajnos korlátozott az eszköztára és képtelen máshogy szeretni, képtelen máshogy kimutatni a szeretetét, csak annyit tud tenni, hogy lila szalvétákat ad, én meg citromsárga lepkéket, amiket meg ő utál.

Így megyünk el egymás mellett egy életen át.

A "szeret ő a maga módján" legalább annyira gyilkos tud lenni, mint a "nem szeret".

A szeretet (egyik) leglényegesebb mozzanata, hogy úgy áramlik, olyan hangot üt meg, ahogy az a másiknak jó, nem úgy, ahogy nekem kényelmes. A szeretet erőfeszítés, nem csak krokodil könnyes szavak és üres ölelések. A szeretet örök tanulás, csiszolódás.

Nézz meg mondjuk egy házasságot.

Apuka minden nap hazaér pontban ötkor, fél órát játszik a gyerekekkel, letörölgeti a port, bevásárol, majd elmegy aludni.

Mert ő így mutatja ki a szeretetét.

A feleség pedig festőművész, szárnyalni akar, nevetni, színházba járni, utazni, beszélgetni, élményeket gyűjteni, de a férjével ezt nem lehet, mert ő egy komoly hivatalnok.

Mikor kívülállók rávilágítanak a helyzet súlyosságára, történetesen arra, hogy milyen kényelmes boldogtalanságban élnek egymás mellett, akkor a feleség elnézően csak annyit mond, hogy "szeret ő a maga módján, csak..."

És így mennek el életek, emberi kapcsolatok évtizedekig.

A kényelem nagy úr.

Harcolni sokkal nehezebb, véresebb, fáradtságosabb, kényelmetlenebb, mint leülni a langyos pocsolyába és megszokni azt, ami van.

Nem fogsz elválni 25 év házasság után, mert összeköt a pénz, a gyerekek, a telek, a lakás, a hitelek.

Nyelsz és élsz.

Pontosabban nyelsz és létezel.

Mert megszoktad, hogy neked ez jár, ezt kaptad, ezt választottad.

Nincs erőd másra, máshoz.

Az embert nem a külvilág, a politika meg a pénztelenség teszi tönkre, hanem a lustaság.

Mesterek.

Ha fejlődni akarsz, vannak tanácsaim.

Roppant kézenfekvőek.

Nem javaslok könyveket, mert nem fogod elolvasni őket, tudom.

Ez a 21. század. 

Van viszont rengeteg Popper Péter a YouTube-on, meg némi Feldmár András is.

Tessék szépen elkezdeni nézegetni.

Meg fogsz döbbenni, ugyanis a pszichológiának van egy olyan érzete, hogy "á, igen, én is pont ezt érzem, csak nem tudtam ilyen jól megfogalmazni!"

És ez sikerélmény, miszerint "jé, nem is vagyok olyan hülye, ha ez a muksó is ezt gondolja!"

Mester nekem az, aki elért egy olyan belső szintet, amire fel tudok nézni.

Lehet ács is, vagy utcaseprő.

Mondjuk ha jobban belegondolsz, elég kevés bankigazgató van nagyon magas spirituális szinten.

Nem véletlen.

Olvastam egy kutatást, mely arról szólt, hogy egy multi cégnél minél magasabbra haladsz a ranglétrán, annál betegebb emberekkel találkozol. Például ha megnézed az éjszakai takarítót és elbeszélgetsz vele, ő mondjuk egy kínai apuka, aki szeret festeni, komolyzenét hallgatni, szereti a fiait könyvtárba vinni és imád füvet nyírni.

Ergo: Normális.

A giga vállalat feje, a vezér pedig, titokban thai lányokat kukkol a neten és imádja a szadomazo pornót, kokain függő és 25 éve csalja a feleségét, egomán, Ferrárikat gyűjt és mellesleg pedofil.

Szélsőséges példát mondtam, de elég sok kimutatás szól arról, hogy a piramis csúcsa felé tényleg besűrűsödnek a pszichés defektusok.

Nem véletlen.

El kell dönteni, hogy a külső vagy a belső világra gyúrsz-e.

Fel lehet áldozni az EQ-t némi készpénzért, kérdés, hogy megéri-e.

Találd ki, mit akarsz, ez nagyon fontos.

És ezt úgy mondom, hogy én például nem tudom, hogy mit akarok és ez egy igazi átok.

Vannak szerencsés emberek, akiknek 5-10 éves korukban megszólal a belső hang, hogy ó igen, én állatorvos szeretnék lenni, én cukrász, én pilóta és vannak, akiknek a daimon, egész egyszerűen hallgat.

Fogalmam sincs, mi vagyok, ki vagyok.

Nincs is szakmám!

Nem vagyok senki és semmim sincs, per pillanat összesen nincs háromezer forintom és így, meztelenül állok a világban.

Nincs lakásom, nincs autóm, nincs gyerekem, nincs férjem, nincs kutyám, nincs karrierem, nincs hitelkártyám.

Van múltam, rengeteg fájdalmam, halottaim, emlékeim, némi jövőképem, jelenem, terveim, egészségem, ötleteim.

Rajtam múlik, hogy ezt a gömböt, az Életemet, melyik aspektusból nézem.

Legyek öngyilkos, mert nem tartok sehol, mert ó, én szegény, meg nem értett "író", nem futottam be karriert? Hibáztassam a kormányt, az országot, a rendszert, a szüleimet, a döntéseimet?

Vagy vegyek egy nagy levegőt, harcoljak tovább és nyugtázzam, hogy minden úgy lesz, ahogy lennie kell?

Ez a nagy kérdés.

Milyen képzetek vannak a fejedben?

Kire akarsz hasonlítani?

A barátnődre, mert neki olyan boldog párkapcsolata van 5 éve?

Az apádra, mert 50 évig dolgozott a Csepel műveknél egy futószalag mellett?

Nem akarsz magadra hasonlítani?

A Mester.

Visszatérve az eredeti gondolathoz.

Sokszor szülő, nagyszülő (mint nekem Nagyapám), barát, távoli rokon.

Szépirodalmi főhős.

Filmes karakter.

Hogy mitől mester?

Mert TUD valamit, amit Te csak szeretnél tudni.

Mert van valamije, ami sokkal értékesebb, mint bármelyik olajfúró torony vagy felhőkarcoló a világon.

Amit akarsz, azt belülre akarod úgyis.

Azért kell a 100milliós Audi, hogy figyeljenek Rád! Hogy megvalósítsd a "Mama, nézd, sikerült!" című gyermekkori érzést! 

Majdnem minden a figyelemről szól.

A feltűnésről.

Ó, a celebek. Rájuk az egész világ FIGYEL.

Kitűntek a szürkeségből.

Ugye tudod, hogy a világ legszebb és leggazdagabb nőit is unja dugni valaki?

Ugye tudod, hogy a Mester is figyel, de csak belülre?!

Ha meghalsz és ki tudja, mi történik azután, nem viheted magaddal a házadat, a kutyádat, az ékszereidet.

Csak magadat viheted.

A magad pedig belül van.

Az élet értelme a tanulás, a fejlődés. Én ezt vallom.

Tanulj, mert megtérül.

Lehet, hogy csak a halálod pillanatában fog összeállni a kép, hogy mivégre volt ez az egész, de hidd el, megéri.

Ha kell, válassz Mestert, nem kell hozzá vallás, demagóg szöveg, nepáli meditáció, csak lássam, hogy csorog a nyálad a tudás szomjtól.

Kezdd el, mert csak így ér valamit ez a buli.

Tudom, fogy fáradt vagy. És ez aztán végképp elveszi majd minden maradék energiádat.

De sajnos nem lehet elsumákoni a házi feladatot.

Azért mindig büntetés jár.

Ha azt akarod, hogy jobb legyen a párkapcsolatod, az emberekkel a viszonyod, az egészséged, hogy ne szorongj, ne stresszelj, ne görcsölj, akkor nincs jó hírem, mert neki kell állnod

TANULNI.

Készítsd a bőröd, mert fájni fog.

A megítélésről.

Van benned ez a para, hogy téged megítélnek.

Hogy milyen autód van, milyen ruhában jársz, hol laksz, hol dolgozol, milyen iskolát végeztél,mekkora a melled (vagy a farkad), satöbbi.

El akarsz foglalni valami menő kis helyet a hierarchiában.

Mert égő a Tescoban dolgozni, sokkal jobb egy budai ügyvédi irodában, mert az státusz.

Akkor vagy valaki.

Felteszek egy nagyon primitív kérdést:

Ha elutazol egy csendes kis Amazonasz menti törzshöz, ahová semmit nem vihetsz egy hónapra, csak saját magadat, akkor ők szerinted miből fognak megítélni?

Elárulom a titkot, amit már a rongyosra idézett és közhellyé alacsonyított Nagymester, Müller Péter is megmondott:

Abból fognak megítélni, hogy mennyi melegség árad belőled. Hogy mennyire vagy Ember.

Nem iskolai papír, nem 4 gumi, nem műanyag bankkártya, nem divatcégeket reklámozó póló, nem ájfon, hanem Ember.

Hogy ha ők elmennek bogyót szedni, segítesz-e.

Ha vérzik a lábuk, bekötözöd-e.

Ha összeverekednek, kibékíted őket, vagy verekszel-e.

Ha szül az egyik asszony, hozol-e vizet, vagy inkább undorodva elbújsz.

Hogy kettétöröd-e a kenyered, ha az egyikük éhes és nem jutott neki vacsora.

Hogy ránézel-e esténként az Öreg Bölcsre a sátrában és beszélgetsz-e vele.

Hogy puhaságot, biztonságot, érzelmi intelligenciát árasztasz-e.

Hogy bele lehet-e finoman, vatta szerűen burkolózni a jelenlétedbe.

Hogy tudsz-e figyelmesen, csendben hallgatni.

Ez minden, ami számít.

És tudod mit?

Nem is kell elmenned az Amazonaszig.

Elég ha csak saját magadba utazol, egészen mélyre.

Tudod mi van?

Az, hogy átadom Neked az egyik kedvenc mondásomat.

Így hangzik:

Minden úgy lesz, ahogy lenni kell és nem másképp.

Nem vagyok buddhista, de minden vallás és világszemlélet közel ez áll hozzám a legközelebb.

Nem vagyok spirituális-ezoterikus-boszorkányos-jóskártyás vénasszony.

Olvastam és tapasztaltam sok mindent, ebből gyúrtam össze magam, ami illett a hiányos mozaikba, azt beillesztettem, ami torz volt és teljesen más alakú, azt eldobtam.

De MINDENT megkóstoltam és mindent megszagoltam.

Többet voltam a mérleghinta azon oldalán, amelyik folyton a földön van és ámulattal nézi a másikat, ahogy ott fent a magasban, vidáman lóbálja a lábát.

Én alapvetően nehéz vagyok és ezt nem fizikailag értem.

Rengeteg a könnyű ember, a felszínes, a tucat, még akkor is, ha azt vallom, hogy minden ember egy csodálatos és misztikus világ.

Csodálatos, hogy létezik, hogy létezünk és hogy pont ő létezik és pont megismerhettem és tanulhattam tőle. Mindig csodával tölt el, ha megismerek valakit. Mindig benne van a lehetőség, hogy hátha egy olyan bolygón él, mint én, hátha lesz valami közös, hátha az ő ottani nyelve és az enyém épp hasonló, hátha...hátha...

Mint mikor gyereked születik. A Lehetőség. A potencia. a Mag. Hogy Bármi lehet belőle.

Aztán persze elfogynak a bármihez vezető utak és csak 1 vagy 2 út marad, szürkén és unottan.

De minden ember érdekes, akkor is, ha csak műkörmökről vagy versenyautókról beszél.

Mert mindenkinek megvan a maga történelme.

A történelem pedig vér, halál és szenvedés, kis csaták és kis győzelmek gyűjtőtégelye, csupa bukás és felemelkedés.

Mindenki történelme komoly dolog.

Ne ítélj. Ez nagyon nehéz.

Pár hónapja olvastam egy cikket, melyben az állt, hogy a mai napig nem eldöntött sem a pszichológia, sem az agykutatás számára, hogy ha belépsz egy helyiségbe és ott 30 ember van, akkor mi alapján döntöd el vagy érzed, hogy ki szimpatikus neked és ki nem.

Ez a szimpátia dolog ez rém sikamlós történet.

Nem hiszek az első benyomásban és a "női megérzésben", a "jó emberismeretben".

Ezért nem ítélek elsőre. Lehet, hogy aki ránézésre primitív, ellenszenves és undort kelt bennem, az 5 mondat után a legjobb barátom lesz és fordítva.

Ne ítélj. A test nem minden.

A szavak nagyrészt hazudnak.

Te is hazudsz, én is hazudok. Akkor is, ha tiszta szívemből őszinte akarok lenni.

Sajnos nincsenek meg a nyelvi eszközeink arra, ami a mellkasunk mögött zajlik.

Nekem a cselekvés a kedvencem. Ahogy egy ember cselekszik, az már elég jó út ahhoz, hogy valamelyest megismerjem. Mert a cselekvés sokszor ösztönös, az ember nem is gondolkodik. És mikor nem gondolkodik, akkor egész őszinte szokott lenni...

A teljes megismerést nem tartom lehetségesnek még egy 60 éve házaspárnál sem.

Mindig van valamid, ami csak a tiéd és ha a legjobban akarod, akkor sem tudod odaadni másnak.

Na, ez az a részed, ahonnan el kell indulnunk, hogy, mint egy építőkockából összerakott várat, fel tudjuk húzni a "TE" épületét.

Nem tudom, hol tartasz és hogy ki vagy.

Mennyire érdekel a saját életed, a másoké, a környezetedé.

Nem tudom, mire-hogyan reagálsz, mit-hogyan élsz meg.

Nem tudom, fejlődtél-e, vagy csak teltek a napok és sodródtál az eseményekkel.

Egy dolog biztos.

Boldog akarsz lenni. Viszonylag.

Utálsz fáradt és kimerült lenni, utálsz veszekedni, sorban állni, reklamálni, ügyeket intézni, bürokráciával harcolni, utálod, ha hülyének néznek, ha nem kellesz, ha kibeszélnek, ha nem becsülnek meg.

Utálod a pénztelenséget, jobbat akarsz, többet akarsz, mást akarsz.

Utálod az ugyanolyan hétköznapokat, hogy nem történik semmi, ha meg igen, akkor azonnal lefotózod és felteszed a fészbúkra.

Utálod, hogy hülyére dolgozod magad és semmi eredménye nagyrészt.

Alapvetően fáradt vagy és sürgetnéd az időt, hogy na, valaki mondja már meg, hogy mi van!

Kezdjük az elején.

Te most valamilyen lelki állapotban, hangoltságban vagy.

Ülsz a gép előtt és olvasod a sorokat.

Mi jár a fejedben?

A szerelmed? A gyűlölt főnököd? A gyereked? A volt férjed? A feleséged, akit már ezer éve is untál? A szar kapcsolatod az anyáddal? A befizetetlen csekkek?

Zaj van, mi?

Zakatolás, káosz. El kell intézni ezt, holnap meg azt, ide kell menni, aztán meg oda...

Gyere, állj meg egy kicsit.

Nézd meg, hogy ki vagy.

Mutatkozz be szépen magadnak.

Mit érzel?

Meglepődtél ugye?

Hívd be magad a jelenbe, a valóságba.

A jövő még nincs, a múlton meg már nem tudsz változtatni, csak az van, hogy most olvasol és a betűk a saját hangodon szólalnak meg a fejedben.

Érzelmeket váltanak ki.

Most azt érzed, hogy milyen furcsa, hogy bemutatkoztál magadnak, hogy kimondtad a nevedet, amit már százezerszer kimondtál.

Szereted magad? Milyen viszonyban vagytok? Mikor ajándékoztad vagy lepted meg magad utoljára? Egy jó kávéval, egy színház jeggyel, egy csokival? Mikor törődtél magaddal utoljára?

Milyen tulajdonságaid vannak? Fel tudsz sorolni 10 jót és 10 rosszat?

A rossz tulajdonságok téged zavarnak, vagy a párodat, a környezetedet?

Le tudod fejteni magadról a külvilágot és meztelenül megállni saját magad előtt?

El tudsz vonatkoztatni attól, hogy mások milyen tükröt tartanak eléd?

Megvan az az igazi belső mag, aki TE vagy? Akit nem az határoz meg, ahogy adott helyzetben viselkedik, ahogy reagál, ahogy öltözik, amilyen kocsija van, hanem az a legbelső én, aki születésed óta ott van benned?

Megvan, vagy már teljesen  összezavarodtál és eltorzítottak a behatások, a vélemények, a visszajelzések, az ítéltek?

Vetkőzz le szépen, innen folytatjuk.

Na, elkezdek írni egy kis önismereti blogot, mert úgy veszem észre, van rá igény.

És tudod miért van?

Mert nem érsz rá.

Mert rohansz.

Mert tele van a  fejed az internettel, a vásárlással, a gyerekekkel, a magánéleteddel, a százezernyi árúval a boltban, a reklámokkal, a fészbúkkal, a közlekedéssel.

Nem fejlődsz lelkileg, nem olvasol, maximum a monitort bámulod és bekajálod az instant tudást, a Coelho meg a Müller Péter idézeteket.

És bölcsnek hiszed magad.

Mert akkor úgy fest, hogy ma is megvolt az a bizonyos "hümmm", hogy hát igen, elgondolkodtam valamin.

Aztán be lehet zárni x-szel.

Nekem szerencsém volt, mert 1977-ben születtem, és 15 éves koromban (amikor már nyiladozott az elmém), még nem volt se mobil, se számítógép.

Voltak könyvek, meg idő.

Most az időt benyeli a laptopod, vagy a munkád.

A családod meg a relaxációs gyakorlataid biztos hogy nem.

Adok Neked kicsi és gyors félmegoldásokat.

Elmondom miért.

Mert amiket majd megosztok Veled, azt én 20 év alatt szedtem össze. Fizettem érte a véremmel, a lelkemmel, a csontvelőmig hatoló fájdalommal és a soha be nem gyógyuló sebeimmel.

Tanultam csöndből és pofonokból, visszautasításokból és kudarcokból.

Neked meg erre nincs 20 éved, pedig nem fogod megúszni, ne reménykedj. Csak amit a saját bőrödön érzel, az az igazi tapasztalás.

Ne dőlj hátra, se útmutatást, se kulcsot nem fogok a kezedbe adni, maximum elmondom, hogy én, egy a hétmilliárdból, hogyan látom a világot.